Aki nézett már mikrofonteszt videót annak azért ajánlom a következő cikket, aki még nem, de szeretné megtalálni a maga mikrofonját, annak szintén hasznos lesz ez a segítség. Az Audio Test Kitchen segítségével mindenki maga végezhet mikrofontesztet és próbálhatja ki a mikrofonokat otthon.
Kismembrános mikrofonokat nagyon sok hangforráshoz lehet használni, ezért minden stúdióban vagy hangosító eszközparkjában van néhány darab. A RODE NT5 olyan mikrofon, ami az egyik legjobb ár/érték arányú választás. A tesztelés során nagyon jók voltak a tapasztalataink.
A Shure SM57 éppen annyira megdönthetetlen, mint a Fender Stratocaster. Mi azért megnéztük, hogy az Audix i5-tel hogyan száll versenybe.
A Shure SM57 egy abszolút elérhető árú mikrofon. Leggyakoribb felhasználási területe a pergődob és a gitárerősítő, bár fúvósokhoz és akusztikus hangszerekhez is használják, sőt még énekhez is, de ezek már nem annyira jellemzőek. A legtöbb hangosító ládájában ebből a mikrofonból jó néhány darabot találunk, de minden stúdió alapfelszerelésének is a része.
Kismembrános mikrofon döntő
Kismembrános mikrofont keresünk megvásárlásra, végignéztünk számtalan tesztet, kipróbáltunk több mikrofont is, de egyet nem találtunk még a neten sem: olyan tesztet, ahol a két igen esélyes mikrofont, a Neumann KM184-et és a DPA 4099-et összehasonlítják.
Kondenzátor mikrofonok
Az előző részben a mikrofonok főbb típusai és a dinamikus mikrofonok kerültek bemutatásra. A második részben a kondenzátormikrofonokról ejtünk néhány szót, melyek között is rengeteg klasszikust találunk.
Nagymembránost olcsóbban, mint amennyit ér
Nagymembrános mikrofont kerestünk tesztelésre, így jutottunk el a Bluesound jóvoltából az ART cég C2 típusú kondenzátormikrofonjához. A próba alkalmával összevetettük egy hasonló árú AKG C214 mikrofonnal, mely tudásban és műszaki paraméterekben hasonlít a C2-höz. A tesztek során gitárhangokat rögzítettünk, melyeket itt meg is osztunk. Lássuk is mi lett az eredmény.
Egy lépés a profizmus felé
Rendhagyóan nem egy, hanem két eszközt szeretnék bemutatni. Egy mikrofont, amit Michael Jackson is használt és egy hozzá igazán illő előfokot. Az SM7B és ISA One is stúdióminőségű eszközök, viszont abban a kivételes helyzetben vannak, hogy áruk ezt nem mutatja.
Közel 20 éve foglalkozunk hangszerek és eszközök tesztelésével főállásban. Ezeket közel 20 éve közreadjuk cikkek, hangminták és személyes fórumok formájában, hogy segítsük a zenészeket a vásárláskori döntésekben. Megpróbálunk néhány nagyon gyakori és általános kérdésre választ adni.
Kiderítettük, kell-e mikrofonelőfok a Babyface Pro elé!
Szerkesztőségünk három saját stúdióépítésben van benne nyakig, ebből egy komolyan és széles spektrumban felszerelt, kettő pedig házistúdió besorolási szinten. A nagy stúdió akusztikai tere készen, erről már olvashattatok itt. A két házistúdió főként olyan feladatokat lát majd el, amelyhez az akusztikai tér nem követelmény, illetőleg külső helyszínen történő rögzítés a feladata. Mondjuk egy patakparton, egy fa tetején vagy egy barlangban. Bárhol. Ez utóbbi feladatokhoz, illetve egy konkrét lemezfelvétel készítéshez keresünk hangkártyát. A lemezen egy akusztikus gitár lesz hallható, külső helyszíneken. Elsődleges szempont a hang minősége. Mikrofonelőfokot nélkülöznünk kell, a fő kérdés tehát, hogy a Babyface Pro saját mikrofonelőfoka és a külső mikrofonelőfok között mekkora különbséget hallunk majd. Erről a neten nem olvashattunk és nem is hallhattunk semmit, pedig kardinális kérdés. Az igazi tesztelés, még ha felháborító is, a neten való olvasgatással és hallgatózással kezdődik. A hihetetlen nagy választékból, amit a fogyasztói kínál, ki kell választani, hogy mit szeretnénk egyáltalán meghallgatni személyesen. Számunkra az UAD Apollo Twin, az Apogee Duet és az RME Babyface Pro lett a befutó. Gitáros felvételekre egyértelműen az UAD Apollo Twin volt a javaslat, a legjobb plugineket az UAD gyártja, mondja a nép és a tapasztalat is megerősíti. Az UAD-dal viszont nem megyünk messzire, mert tápellátást igényel. Szóval van pro és kontra bőven, így összeköltöztünk az RME-vel három hétre, hogy kiderítsük Ő lesz-e a választottunk.
Egy mini stúdió otthonra
A Steinberg UR-szériájának egyik legnagyobb és funkcióit tekintve a legtöbbet tudó hangkártyája az UR28M. Otthoni project stúdiókhoz ajánlják és az elvárható funkciókat hozza is, sőt más termékeknél talán nem megszokott, de praktikus monitorvezérlési lehetőségeket is kínál. Árkategóriájában igen kellemes meglepetés.
Dinamikus mikrofonok
Sokféle mikrofon kapható. De melyik mire használható és mit használjunk felvételkészítéshez? Ebben a cikksorozatban röviden bemutatásra kerülnek a főbb mikrofonfajták és megnézzük milyet milyen felvételhez érdemes használni. Az első részben a dinamikus mikrofonokkal foglalkozunk.
Ebben a sorozatban megnézzük milyen eszközök szükségesek az otthoni felvételkészítéshez. Egyes eszközöket külön-külön is kivesézünk és megismerjük azok működését, hogy használat közben tudjuk mit is csinálunk. A felvételi lánc egyes elemeit külön-külön cikkekbe mutatjuk be.
Hogyan alakítsd az akusztikai teret
Ebben a kis összefoglalóban szeretnék bemutatni néhány gyakorlatban is megvalósítható megoldást, amellyel javítható egy szoba akusztikája, ami különösen fontos, ha zenét szeretnénk rögzíteni és/vagy a rögzített anyag utómunkáit szeretnénk elvégezni.
A házi stúdiózás színvonala kizárólag rajtunk és berendezéseinken múlik. Most a talán legkevésbé tárgyalt témát fejtegetjük, magát a számítógépet.


