Carvin Vintage 16 kombó

Nem szokásom hűségnyilatkozatokat aláírni, és a márkahűség is baromság úgy vélem, azoknak találták ki, akik nem ismerik fel a minőséget. A Carvinék viszont még mindig tartják a színvonalat, még mindig nem vettek repjegyet Kínába, nem állítottak fel gyártósort és alkalmaztak olcsó munkaerőt.

Még mindig ugyanaz a tulajdonosi köre a cégnek, mint ötven éve és még mindig nem vesszük észre Magyarországon, hogy ez kincs. Nem futtatják ki a termékeiket 4 évente, nem módosítanak rajta egy potméternyit, hogy új modellként marketingelhessék, még mindig kis standdal jelennek meg a legnagyobb hangszerkiállításokon és még mindig Steve Vai a legjobb barátjuk a gitáros társadalomban. Szóval ez egy színpatikus és nagyon határozott társaság. A Vintage 16-ot már ismerjük, néha felbukkan egy-egy még a használt hangszerek piacán, többnyire lecsapnak rá előttem. Pedig készít már a cég a kombó mellett fejet is ebből a motyóból. Ez pont az az erősítő, ami stúdióban 5Wattra csökkentve a teljesítményt, vagy gyakorlásra ugyanebben a módban tökéletes, 16 Watton pedig nincs az a tér, amit ne lehetne bejátszani vele.

Miért is olyan különleges a Vintage 16? Anélkül hogy a technikai részletekben nagyon elvesznénk, röviden azért, mert ez egy A-osztályú csöves erősítő, szemben a boltokat 99,99%-ig megtöltő AB-osztályú csöves, vagy tranzisztoros erősítőkkel.
Az A-osztályú erősítők működési elvükből kifolyólag ritkábban nagy teljesítményűek, azonban a hangzás terén semmi sem veheti fel velük a versenyt. Csöves cuccoknál amúgy sem kell attól tartani, hogy a kis teljesítmény egyben kis hangerőt is jelent.

Felépítését tekintve a könnyen szállítható és egyszerűen kezelhető, az erősítő felül kapott bene helyet, a kezelőszervek pedig elöl. Ha hátulról belekukkantunk láthatjuk, hogy egy Celestion Vintage 30-as van benne, ami az egyik legjobb gitárhangszóró. Az előfok 3 db 12AX7 csövet tartalmaz, a végfok 2 db EL 84-es csőből áll. Van itt még egy kapcsoló, amivel a pentóda üzemmódban elérhető 16 Wattról válthatunk trióda üzemmódba, amikor az erősítő 5 Wattot produkál. Ebben az esetben a hang jellege is megváltozik, mivel felharmonikusok lágyabbak lesznek és hamarabb kezd el az erősítő torzítani.

Elöl a bemeneti jack aljzat után találunk egy „Soak” („Tocsogósság”) feliratú gombot, amivel a hang karaktere a teljesen tisztától a zsíros, nyúlós torzításig tetszés szerint szabályozható. Természetesen mivel egy vintage erősítőről van szó ez nem egy modern high-gaines torzítás, ha ilyet akar valaki bátran dugja elé a kedvenc torzítóját, nagyon kellemesen fog meglepődni. Ezután a hangerőgomb jön, majd a mély-, közép- és magas hangszín szabályzók, ezek 60, 650 és 11500 Hz-nél szabályoznak. A sort a zengető potmétere zárja.

A meghallgatáshoz a következő hangszereket használtam: Gibson Les Paul, Gibson Firebird mini humbuckerekkel, Tokai SG, Klim baritongitár és a másik tesztben szereplő Fender Eric Clapton Signature Strato. Röviden a lényege az, hogy tök mindegy mit dug bele az ember élvezni fogja. Minden egyes hangszer végre a saját hangján szólalhat meg, az erősítő inkább csak életet lehet bele, de sohasem fedi be azt, vagy erőszakolja rá a saját karakterét.

A tiszta hangjai sugárzóan fényesek, ugyanakkor fantasztikusan telt mélyekkel rendelkezik. A dinamikája utolérhetetlen, a torzítása pedig mindig nagyon zenei, sohasem száraz vagy reszelős. Mindezeken felbuzdulva fogtam a basszusgitáromat és azt is beledugtam.
Nem bánom, ha ezért a máglyára küldenek, mert megérte. Életem egyik legjobb basszus hangját hallhattam. Hihetetlen, hogy ebből a kicsi cuccból milyen mélyek jönnek elő, miközben a hangja megdöbbentően részletes és gazdag harmonikusokban.

Kinek ajánlanám a Vintage 16-ot? Ha valaki nem hangerővel akar falat bontani, akkor bármilyen műfajhoz és bármilyen hangszerhez. Leginkább jazz, blues és rock gitárosok között lehet népszerű, a metált nem célozta meg a gyártó.